Fotó: Peter Li/HSI

Közel ezer kutyát zártak be egy teherkocsiba, hogy egy kínai vágóhídra szállítsák őket. Szerencsére a bátor helyieknek és állatvédő aktivistáknak sikerült megakadályozni az ép ésszel felfoghatatlan pusztítást – megmutatták a világnak, milyen fontos fellépnünk az állatkínzás ellen.

Peter Li, a kínai Humane Society International (HSI) szakpolitikai szakértője elmondta, hogy ez a kutyamennyiség volt a legtöbb, amit összezsúfolva valaha látott. A teherautó útja, így a kutyák kínszenvedése, 3 napig tartott. Az állatoknak olyan kevés helyük volt, hogy alig kaptak levegőt. Becslések szerint a kutyák körülbelül 30%-a elpusztult a szörnyű szállítási feltételek miatt.

“A kutyák rengeteget szenvedtek a kevés hely miatt” – mondta Li, majd hozzátette: “Számos betegség terjedt el köztük”.

A rettenetes állatkínzásnak akkor lett vége, amikor egy helyi lakos a teherautó elé állt, és megkérte a sofőrt, hogy mutassa meg neki az állatok egészségügyi bizonyítványait. A vezetőnek nem tudta felmutatni a szükséges papírokat, hiszen az állatok nagy részét elrabolták gazdájuktól, vagy az utcán szedték össze.

Hirtelen több autós és vagy 300 ember gyűlt a teherautó köré, megakadályozva, hogy az folytathassa útját. A szerencsétlen állatokat megetették, megitatták, 10 órával később pedig kiszabadították őket. Jelenleg biztonságban vannak, állatorvosi felügyelet alatt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

3 × 3 =